A szív ébredése

Ízelítő a tanfolyam anyagából

Sokan ismeritek és olvastátok Drunvalo „Az Élet Virágának Ősi Titka” című könyvét, melyben bemutatta a szakrális geometria és a MerKaBa, vagyis az emberi teljes energiamező összefüggését, valamint kapcsolatát minden létezővel. 2006 óta összesen 134 „Élet Virága” tanfolyamot vezettem itthon, Romániában, Szlovákiában, Bulgáriában és a Cseh Köztársaságban.

Az Élet Virága tanfolyam és könyv folytatásaként Drunvalo hosszú évekig személyesen adta tovább tudását az Ég-Föld-Szív tanfolyamon. Feltárta, hogy miként lehet összekapcsolni a MerKaBa-t a szívvel, melyre „Az Élet a szívben” könyvében már utalásokat találunk.

Ezt követően 2010-ben a Felemelkedett Mesterek megkérték, hogy ezeket az információkat egyszerű és mindenki számára érthető formában ossza meg az emberiséggel.

2011-ben új iskolát alapított „Az Emlékezés Iskolája” néven, ahol csaknem 100 új facilitátort képzett ki, akik hozzáférhetővé teszik az új információkat a világ számára. A tanfolyam hivatalos neve „A Megvilágosodó Szív Ébredése” (Awakening the Illuminated Heart). Ez egy isteni információ arról, hogyan léphetünk be az együttérző, isteni, szeretetteljes szívünk szakrális terébe minden élet javára.
Ez az a hely, ahol álmaink valóra válnak. Ez az a hely, ahol a szeretet a Fény. Ez az a hely, ahol Egység tudatosságban élünk. Ez valójában a következő lépésünk a felemelkedés folyamatában, mely felé minden élet és a bolygónk halad. Emlékezz arra, hogy az öröm most a legmagasabb energiarezgés a Földön.

Drunvalo saját szavaival:

„Egy ragyogó és szent Fény ragyog a szívedben, az élet reményét kínálja az egész világnak, és személyesen Neked. A magasabb spirituális világokba való felemelkedés nem egy olyan folyamat, amelyet csak szentek képesek elérni. Mindenki számára létező, aki a szívnek ezt az ösvényét választja a Földön itt és most. A felemelkedés felismerhető e világ elhagyása nélkül, miközben észleljük, hogy mindez a valóságunkban létezik. A külvilág csak a belső világunk tükröződése és teremtése, ami hosszú ideje feledésbe merült a szívünkben.”

Szeretettel meghívlak Téged mint az „Emlékezés Iskolájának” egyetlen magyar képviselője:
a Magyarországon elsőként hivatalosan engedélyezett „A Megvilágosodó Szív Ébredése” tanfolyamra.

Amikor Drunvaló bemutatta ezt az új módszert, minden megváltozott. Ez az a pillanat, amikor természetes és tökéletes módon összekapcsolódhatunk fénytestünkkel, mely ajtót nyit a Mindenkivel való Egység felé.

Remélem, úgy döntesz, hogy részese leszel ennek a tanításnak, számomra pedig megtisztelő, hogy együttműködhetek Veled.

Egy kis ízelítő a négynapos tanfolyam anyagából:

  • A szív és agy összekapcsolása az energia egyensúlyban tartásához.
  • A harmadik szem és tobozmirigy aktiválása, mely megengedi szívednek, hogy a teremtés folyamatának elkezdéséhez tudatos szemén keresztül lásson.
  • Belépés a szív megszentelt terébe.
  • A szív szakrális terének megtapasztalása.
  • Teremtés a szívből, amely polaritás mentes hely, az egység tere.
  • Egy új Merkaba megteremtése, mely közvetlenül a szív szakrális teréhez kapcsolódik. Életed ezzel természetes módon egy magasabb tudatosság felé mozdulva kapcsolatba kerül minden létezővel.
  • A régi mentális Merkaba és az ÚJ SZÍV MERKABA egyesítése.
  • Megismertetés a módszerrel, melynek alkalmazása a folyamat eredményeként megidézi fejünk felett a szentekre jellemző glóriát.
  • Önmagad felhatalmazása a szív alapú döntéshozatalra.
  • A legmagasabb isteni önvalód energiáinak alkalmazása.
  • Még több technika, hogy emlékezz arra, aki vagy, és örömteli életet élj.

Ezek az újfajta tanítások összekapcsolják a szívet az aggyal a tobozmirigyen keresztül, egy új, szív alapú Merkabát aktiválva. Mint egyesített és fejlettebb Merkaba, ez a fénytest egyszerűbb, könnyebb használni és programozni, és azonnal aktiválódik sebesség arány vagy komplex emlékezés nélkül.
Ez a szív alapú Merkaba felváltja az elme alapú Merkabát, amit korábban az „Élet Virága” tanfolyam tanított.

Megismertetlek ezekkel az új információkkal, hogy szíved megnyitásában segítségedre legyek. Ezáltal teremthetsz a szívedből, és megteremtheted a szív alapú Merkabát. Innentől kezdve az álmaid valóra válnak, és megtanulunk együttérző szívünkben élni minden érző lény javára.
Izgalmas és egyben megtisztelő számomra, hogy részese lehetek ennek az új iskolának, és bevezethetlek az új téma rejtelmeibe

Bezár