A szív ébredése

Az idősek

A Földünkön kívül kutatjuk a jövőt, és ezzel együtt fel is adjuk kapcsolatunkat a múltunkkal. Azonban a múltunkban rejtőzik - az őseinknél - az a tudás, amire szükségünk van ahhoz, hogy a csillagok felé törjünk.

A tudás és bölcsesség őrzői


Az ősi idők ősi kultúráiban a legidősebbeket tartották bölcseknek. Ez így volt a letűnt idők során, a távoli törzsek mindmáig tisztelettel és csodálattal viseltetnek közösségük öregjei iránt. Ők azok, akik tanácsokkal látják el a törzset politikai döntések alkalmával. Ők azok a spirituális vezetők, akik magasabb világokba vezetik népüket. Ők azok a nagypapák és nagymamák, akiknek a tanácsaira figyelnek, mert ők rendelkeznek azzal a bölcsességgel, amit csakis egy hosszú életet megtapasztalva lehet megszerezni.


Minden ősi kultúrában a törzs fiataljai gondoskodtak az idősekről, amikor azok már nem tudták magukat ellátni. Fát, ételt és italt készítettek az ajtajuk elé szeretettel, mintegy tisztelegve az Anyaföldön eltöltött éveik előtt.

Egyszerűen csak öregnek lenni, valaha dicsőségnek számított. Mert megértették, hogy az idősek rejtik magukban az Élet titkait és azokat az emlékeket, amelyek a létezésünk gyökerei.

Ahogy a ma élő bennszülött törzsek, úgy az őseink is tisztában voltak azzal, hogy a jövőnket az álmainkkal és a döntéseinkkel teremtjük meg, és hogy a vének tudása és bölcselete nélkül ezek az álmok és döntések a kihalásunkhoz is elvezethetnek. Így a nagyanyák és nagyapák a bennük elevenen élő múlt emlékeire támaszkodva vezették lépteinket a jövőbe.

De mostanság az idősek - hacsak nem sikerült szert tenniük egy halom pénzre, amivel megvédhetik magukat a saját gyerekeiktől és a társadalomtól - haszontalannak és elfelejtettnek érzik magukat, ahogy az utolsó éveiket magányosan, egy idősek otthonában múlatják. Senki nem látogatja meg őket, hogy alázattal kérje bölcs segítségüket.

Senkit sem érdekelnek, még a saját gyermekeiket sem.

Manapság csak a fiatalság a mérvadó. Csak a fiatalságot dicsőítik és tisztelik. Azok pedig, akik már nem fiatalok, mindent elkövetnek hogy leplezzék az öregedés tényét, akár plasztikai műtétek, akár piros sportautók segítségével. A filmek, és úgy általában a média, azzal bombáz bennünket újra és újra, hogy a fiatalság megéléséért élünk és igazából ez az Élet célja.

Akár egy rózsa


Bizonyos értelemben a fiatalságra úgy tekinthetünk akár egy frissen kinyílt rózsára, az Élet céljára. Akár a rózsa, mi is egy kis magként, szabad szemmel alig látható petesejtként érkezünk. Aztán kis csecsemőként megszületünk anyánk méhéből - épp úgy, ahogy a rózsa magja is megnő és kisarjad, kibújva a föld alól.

Az emberek és a rózsák is addig nőnek, amíg elérik az érett kort. Aztán megkezdődik a szaporodás. A leendő anya kivirul és szexuálisan vonzóvá válik, minden férfi megfordul utána. Ugyanígy a rózsa is kivirágzik, és teljes szépségében tündököl, a rovarok pedig, mintha mágnes vonzaná őket, nem tudnak ellenállni fenséges vörös színének.

A világ nagy részén manapság, a tettek és az értékek a fiatalságnak és a felfokozott nemiségnek vannak alárendelve, ahogy gyorsan változnak - nem ritkán erőszakos és agresszív módon - és gyakran teljesen nélkülözve minden részvétet. Ez a viselkedés jellemzi a szexuális hódítás pillanatát. Ez a legmegfelelőbb hozzáállás akkor, amikor a hímek összemérik erejüket a nőstény kegyeiért.

És mégis, ez az az aspektus, ami kivirágzik, ez a termékeny, felfokozott szexualitást sugárzó pillanat az Élet fő jellemzője - minden más kárára -, amire a nyugati világ istenként tekint.

Öregedés, az Élet körforgása


Működik-e ez a hozzáállás egy teljes kultúrára kivetítve, hogy tudniillik őrizzük ezt a fajta fiatalos energiát, úgy ragaszkodunk hozzá, mint egyedüli igazsághoz, nem tágítunk ezen nézetünktől és úgy tekintünk rá, mint egy Életmű nagydíjra.

Mi van abban az esetben ha az Élet teljességének a célja messze túlmutat a világ külső szemlélésén? Mi van akkor, ha az életünk nem más, mint egyetlen ciklus egy spirális rendszerben, pont ahogy nagyapáink mondják, csak forog, forog és forog, amíg visszajuttat bennünket a Forráshoz?

És mi van akkor, ha a legmagasabb céljaink érdekében igenis engednünk kell az időseket, hogy elvégezzék azokat a fordulatokat ebben a spirálban akkor, amikor az időszerű?


Hát igenis ünnepeljük ezeket az öregeket, akik mellettünk sétalnak el az utcán, bárhol is járjunk, akiknek a bőre ugyan megráncosodott, de a bölcsességük parlagon hever.

Az idősebb nemzedék a múltat szimbolizálja, de ennél fontosabb, hogy ők egyben a jövő is. A mi jövőnk. A csecsemőket leszámítva, akik még nem tudnak velünk kommunikálni, egyedül az idősek tudják, hogy az Élet körforgása hogyan ér körbe.

Csakis az öregek lesznek azok - aktív részt vállalva a mindennapjainkban -, akik meg tudják majd mondani, hogy mikor jött el a legmegfelelőbb idő a fordulathoz.

Szeretettel és szolgálattal.

Drunvalo

Bezár